Tavaly ellopták, sírtam is sokat, na nem azért, mert ennyire gépfüggő vagyok, de az n+1 giga zene, a MP repülő cirkusza, és az a néhány film köddé válása mély árkokat karistolt az egyébként is meglehetősen puha szívembe. Meg a pénz, ugye. A "nyomozás" előtt kikérdezett az enyhén alkoholista, ám nagyon szenilis rendész bácsika, ilyeneket kérdezett, hogy "Laptop személyleírása, mondja el, mer' nagyon fontos, hogyan nézet ki?". Laptop személyleírása? Gondolkoztam, hát, olyan volt, mint egy laptop, semmi különleges rajta...Jó, jó, mondja, de például milyen volt a színe? A színe? Fekete, de minden ilyen gyártmányú laptop fekete, ha valaki rá nem öntött egy lavor piros festéket, vagy fel nem dobja egy kis kakafoszölddel. Nem igaz, kihúzta magát, elmosolyodott, leginkább egy nagy, megtermett birsalma jutott eszembe róla, szája vastag banán, szemei cseresznyék. Az ujját magasra emelte, mint aki tudja, hogy most olyat mond, ami nagy meglepetést fog kiváltani. "Nem igaz, mert láttam már szürkét is, meg pirosat!" Meglepett, tényleg.

Azóta, mint egy hazátlan, mint a cd és dvd írás, az mp3 konvertálás prostituáltja szédelgek gépről gépre, hogy megszánjanak és eltölthessek néhány percet, néhány meghitt percet a XXI. századdal és konvertáljak, írjak, feltöltsek és letöltsek, hogy aztán továbbmenve csaphassam a szelet a következő Fujitsunak, Gerikomnak vagy MSInek.

Most rám mosolygott a világ, Isten megsimogatta fejbúbomat kisujjával s tegnap kaptam egy gépet. Használt, nem kellett már a gazdijának, mert a képernyő és a billentyűzet közé csukott egy kulcsot is, így a jobb alsó sarok olyan, mintha láthatatlan rekeszekbe Unikumot csorgattak volna, alatta nem látszik semmi, de boldogabb vagyok, mintha egy újat kaptam volna, tudom, hogy ez a laptop már megharcolta életét, Rousseau szemfénye, egy veterán, mögötte a tapasztalat, fekete képernyője mögött a titok, a varázslat. Csak azok az emberek lehettek a sámánok, akiknek volt némi testi deformitásuk is, ilyen az én laptopom is, egy sámán.

S mivel ez egy véleményblog, a postokban valamilyen szinten véleményezni kell a dolgokat, ennek a bejegyzésnek legyen az a végkicsengése, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, legyen bármily savanyú és kicsi is, de a mienk. (és most szakadt rám a plafon, mindig ezt csinálja, ha közhelyeket motyogok alatta. Hívhatom a kőműves Sacit.)