A reggel számomra olyan, mint a feltámadás. Tiszta vagyok, nincs még tapasztalat, nincs kérdés, nincs válasz, nincs semmi, csak én vagyok egymagam, állok az időben, kávé gőzölög, cigaretta meggyújt.
Reggel olyan vagyok, mint egy frissen csomagolt guminő, nem lepett még el a mindennapi örömök mocska.
És indul a nap, lépcső egyre lejjebb, nem is lépcső, lift, hisz újkorban élünk, süllyedek, éjszaka a purgatórium, elhagyott lelkek között tanyázom, kénes füst, hangzavar, hangolják a dobokat, torzítják a gitárokat, mozognak az ajkak, de nem mondanak semmit, a világot akarják megváltani, de még egy gyufát sem tudnak meggyújtani, elfelejtik, hogy ez a purgatórium, hogy miért kerültek ide, hogy itt szenvedni kell, itt tisztulni kell, várni a reggelt, hogy feltámadhassunk.
Nem Urak, csak szolgák.
Álmodoznak, de nem teremtenek.
Bántanak, de nem gyilkolnak.
Úrnak lenni volna jó. Teremteni és gyilkolni. Elkezdeni, uralkodni és befejezni, kedvem szerint.
Bassza meg, kilöttyent a kávém.
Ó, mily nevetséges az ember, mily nevetséges vagyok én, Úr szeretnék lenni, Mindenható, de csak egy kávéfolt fölött van hatalmam.
Ha letörlöm, megölöm, ráhelyezhetem a hamutartót egy magasabb rendre bízva sorsát, kiélheti még természet adta idejét, barna, ragacsos folt marad jelzésként az utókorra: itt élt valaha egy kávéfolt.
Miatyánk, ki most éppen felettünk dohányzol, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod s kérlek Téged, ki tudod és érzed a bennem lévő édességet, hogy szabadíts meg minket a törlőkendőtől, legyen meg a Te akaratod miképp bent a szobában, itt a teraszon is, ámen, imádkozik a félig olvadt kockacukor.
Tegnap még hamutartót tettem volna rá, ma letörlöm. Dász lében iszt zó ájnfáh. Letörlöm, hogy holnap reggel ő is, velem együtt, feltámadhasson.

Ez a blog itten most meghal, és majd a héten valamikor feltámad a freeblogon.
Egyrészt reklámokat akartak kirakni, különben nem lehet címlapra kerülni. Ajaj. Lófaszt fognak itt reklámozni.
Most meg ez.
Das Leben ist so einfach.
Csüssz.